Ugrás a tartalomhoz

Művészet, okospadok és ökodesign – interjú Gallai Mátéval

Művészet, okospadok és ökodesign – három szó, amiket ritkán tudunk egy mondatban használni, de a GallaiDesign kapcsán sikerült! A stúdió az inktober projekt egyik fő támogatója – nekik köszönhetjük az oldal létrejöttét! A velük készült interjúból megtudhatjátok, mitől lesz okos egy pad vagy akár egy buszmegálló és mi köze mindennek az inktoberhez!

Mivel foglalkozik a GallaiDesign?
Óbudán működünk 15 éve, arculattervezéssel, online és offline kiadványokkal, honlapépítéssel foglalkozunk, és ezt nagyon szeretjük. Pár éve pedig saját tervezésű és fejlesztésű okos utcabútorokat gyártunk, és ezeknek is óriási a sikere. Erre közben új céget alapítottunk Kuube Hungary néven, amivel épp a napokban jutottunk be két, start-upoknak szóló nemzetközi verseny döntőjébe, és sok érdeklődés érkezik termékeink iránt bel- és külföldről egyaránt. Úgy látjuk, smart city megoldásaink egészen távoli vidékeken is megállják a helyüket, nagy örömünkre szolgál, hogy a Tungsram disztribútori szerződést kötött velünk.

Terveztetek egy okos-padot. Mesélsz erről? Mitől okos egy pad?
Termékeink segítségével köztéren tudnak a felhasználók USB portokon és QI töltőn keresztül mindenféle okoseszközt tölteni, a padok egyébként wifi hotspotként működnek, és közben monitorozzák a környezetüket, páratartalmat, hőmésrsékletet, légnyomást és légszenyezettséget mérnek, így nem csak az arrajáróknak, hanem az adott település vezetőinek is értékes adatokat gyűjtenek. Büszkék vagyunk rá, hogy 100%-ban magyar termékről beszélhetünk, hisz nemcsak a tervezés és a fejlesztés, hanem a gyártás is teljes egészben Magyarországon zajlik.

Hogy kapcsolódik hozzátok a kiállítás?
Krizbóval évek óta dolgozunk együtt, és túl azon, hogy kiváló alkalmazott grafikusnak tartjuk, örömmel figyeljük művészi sikereit is. Amikor megkeresett az ötlettel, hogy az inktober kapcsán is működjünk együtt, nem sokat haboztunk…

Miért támogatjátok a kiállítást?
Lehetőségeinkhez mérten igyekszünk minden jó kezdeményezést támogatni. Békásmegyeren lakom, az ottani egyházi közösség nagyon aktív, örömmel segítjük például a Szent József Ház működését. De támogatjuk egészségügyi intézmények, alapítványok, határon túli szervezetek működését is, és több kulturális kezdeményezés mellé is odaálltunk már. Az inktober is ezek közé tartozik, büszkék vagyunk rá, hogy lehetőségeinkhez mérten támogathatjuk.

Mi lesz a következő „okos“ terméketek?
Örömmel tapasztaljuk, hogy sokan szeretik és használják a Kuube termékeket. Ezen felbuzdulva 2021-ben két nagyon izgalmas fejlesztéssel szeretnénk megjelenni. Az egyik egy okos és zöld busz- és villamosmegálló, ami nem csupán napenergiát, hanem esővizet is gyűjt, zöldfallal rendelkezik, magában rejt sok-sok okos funkciót, és közben designtermékként is megállja a helyét. Ugyanilyen érdekes megoldásnak ígérkezik az intelligens, zárt köztéri kerékpártárolónk, amiről hamarosan részletesen is hírt adunk.